CizellArt

            Jelen írásom apropója a nemrég megjelent Vasarely regényes évszázada című könyv, amit a művész unokája, Pierre Vasarely és Philippe Dana újságíró, műsorvezető szőtt egységessé. A közelmúltban látogatást tettem a budapesti Vasarely Múzeumban is, ami év elején nyitotta meg újra kapuit a közönség előtt, egy hosszabb felújítási szakaszt követően. Az óbudai Zichy-kastély ad otthont (a pécsi kiállítóhely mellett) a művész alkotásainak. Látogatásom egy különösen meleg napra sikerült időzítenem, amikor is a gyilkos páratartalom odabent sem csökkent, de ez csekély akadálynak minősült, a látottak mindent felülmúltak. Igényes válogatást láthatunk ugyanis a falak között, amik végigvezetnek a művész korszakain egészen fiatal korától kezdődően. Így van ezzel a fent említett könyv is.          Keretet ad a történetnek a Luxembourg Rádió-Televízió (RTL) 2017-es költözése, aminek homlokzatáról egyúttal eltávolították Vasarely Oerve...

       A kiállítótérben állva gyakran merengek el egy-egy kép előtt azon, vajon milyen gondolatok, érzések kavaroghattak a művészben miközben vászonra, fára vitte vagy kőbe véste művét. Keresem a mögöttes tartalmat, próbálok olvasni a sorok között, hátha rábukkanok arra, ami értelmet ad az egésznek. Veszélyes terep ám ez. Ugyanis könnyen eshetünk abba a csapdába, hogy valami olyat feltételezünk, aminek semmi valóságalapja sincs. Egy ilyen gondolatfolyam indult el bennem Farkas István Szirakuzai bolond című képe kapcsán is.