Elmélkedések Farkas István Szirakuzai bolond című képe kapcsán

     A kiállítótérben állva gyakran merengek el egy-egy kép előtt azon, vajon milyen gondolatok, érzések kavaroghattak a művészben miközben vászonra, fára vitte vagy kőbe véste művét. Keresem a mögöttes tartalmat, próbálok olvasni a sorok között, hátha rábukkanok arra, ami értelmet ad az egésznek. Veszélyes terep ám ez. Ugyanis könnyen eshetünk abba a csapdába, hogy valami olyat feltételezünk, aminek semmi valóságalapja sincs. Egy ilyen gondolatfolyam indult el bennem Farkas István Szirakuzai bolond című képe kapcsán is.

     Farkas István 1887. október 20-án Wolfner István néven látta meg a napvilágot, Wolfner József és az özvegy Schlesinger Lajosné budai Goldberger Anna gyermekeként. Édesanyja öt éves korában elmegyógyintézetben elhunyt, így nevelése könyvkereskedő apjára hárult, aki a Singer és Wolfner könyvkiadó cég alapítója és vezetője volt. Tudható, hogy édesapja szeretetétől megfosztva és a tőle való rettegésben nőtt fel, már egész fiatalon felismerve elmagányosodását. Szerencsés fordulatként azonban Wolfner József 1898-ban szerződést kötött Mednyánszky László festőművésszel, mint műkereskedő és egyben mecénás. Mednyánszky László volt az, aki látva az ifjú Farkas István érdeklődését tanítgatni kezdte, ezzel elültetve benne a festés szeretetét. Apja ellenkezése dacára megkezdi ez irányú tanulmányait: ellátogat a nagybányai művésztelepre, Budapesten Fényes Adolftól tanul, olaszországi útját követően a Képzőművészeti Akadémián Ferenczy Károly lesz a tanára, Münchenben pedig Melchior Kern. Az út vége Párizs, a Le Fauconnier által irányított Académie de la Palette, majd az École de Paris, azaz a Párizsi Iskola.
    Bár úgy tűnik művészete értő szemekre talál, és az első világháborúban való részvételét követően sikerül visszatérnie Párizsba, a háttérben folyamatosan ott lappang az apai elvárások okozta szorongás. 1921-ben meghal bátyja, Farkas Pál, amely esemény egyfajta katalizátorként működve elindította azt a folyamatot, ami végül tragédiába torkollott.
    Ebben az időben képein megjelenik valami baljóslatú, rémálomszerű hangulat. Vannak, akik ebben a háború borzalmainak emlékét vélik felidéződni, vagy már a nemzetiszocialista Németország és a holokauszt embertelen pusztításának előszelét érzik. Véleményem szerint inkább a gyerekkor óta magával hurcolt szorongás és belső feszültség az, ami ezeken a képeken megjelenik.

                                                        https://hu.museum-digital.org/index.php?t=objekt&oges=204868&navlang=id

    
    A Szirakuzai bolond 1930-as datálású. A fennmaradt források szerint Farkas járt a városban olaszországi utazása során és ténylegesen találkozott egy helyi bolonddal. Itt ki is térnék arra, hogy a képein a valóság és az álomképek, a múlt-jelen-jövő síkjai keverednek egymással, mondhatni elválaszthatatlanul összefolyva. Ha irodalmi példával akarnék előjönni Murakami Harukit hozhatnám fel, akinek regényeiben észrevétlenül léphetünk át a mi világunkból egy másikba, mely nem csak időben, de térben is eltérő.
    Az előtérben a határozott fekete kontúrral megfestett, vörös szakállú, halványsárga ruhát és kalapot viselő bolond alakja áll, bal kezét a magasba emeli, míg jobbjában csontfehér agavé ágat tart maga előtt. Fehér út vezet az okker partvonalon egészen a háttérben magasodó vulkánig, mely füstöt ereget. A kép bal felén fehérre meszelt kockaház, sötéten meredő ablakkal és ajtóval. A ház és a háttérbe vesző út között félúton fekete kutya figyel. Jobb oldalon pedig a fekete vizű tenger, partján világítótoronnyal.
    A kép kompozíciója egy deltoidot idéz, melynek mind a négy csúcsa egy-egy fontos motívum. A cseppet sem hívogató ház Magyarország, a szülői otthon, mely a gyermekkort idézi a szorongásokkal, félelmekkel, magánnyal. A kutya szimbolizálja az akarnok apát, aki nem tágít elvárásaitól, kinek lénye beárnyékolja a művész karrierjét. Alakja Anubiszt idézi, aki előtt megmérettet szívünk, annak minden vágyával és álmával együtt. A háttérben ott van az Etna, ami bár még alszik, fenyegetően magasodik az ember fölé, éreztetve, hogy bármikor kitörhet. A vulkán mint rossz előjel jelenik meg: testvére halála előre vetíti, hogy neki kell majd átvennie a cég vezetését, ezzel feladva Párizst és vele a festést is. Jobb oldalt a Jón-tenger fekete hullámai melyek szakadatlanul a partot ostromolják. Apja elkövetkezendő halála, ezzel pedig nem várt sorsa bekövetkezésének tudata az, ami világítótoronyként magasodik elméje hátsó zugaiban.
    Eljutottunk a bolond alakjáig, aki nem más, mint Farkas István mestere, Mednyánszky László. Ő volt, aki megmutatta neki élete célját és megadta a kellő alapot ahhoz, hogy nagy festő lehessen. Kezében az egyszer virágzó agavé ággal jelöli ki minden festő útját, a művészlétet. Olyan nyilvánvalónak tűnik, hogy a báró, aki csavargókkal és a társadalomból kirekesztett lecsúszott alakokkal szimpatizált, mint bolond jelenik meg, méghozzá egyedüli emberként a képen. Mestere a viszontagságok ellenére is megmutatja a helyes irányt, amit mi már nem láthatunk, vagy talán mi magunk jelképezünk. Hiszen majdnem egy évszázaddal később itt állunk a kép előtt, mely fehér falon és fehér keretben őrzi Farkas művészetének nagyságát. A keret szépen harmonizál az agavé ág és a tekergőző, messzeségben vesző út fehérségével. Vagy visszafelé halad az ember, és múltja lesz a jövője, vagy jelenét bátran alakítva felvállalja az ismeretlen utat, és maradandót alkot.

                                                            Saját fotó a Kihűlt világ – Farkas István művészete című kiállításon

    1932-ben meghal Wolfner József és ezzel a rémálom valósággá válik. A Singer és Wolfner könyvkiadó vezetése minden idejét és energiáját elveszi Farkasnak, aki már csak lopott pillanatokban tud azzal foglalkozni, ami az életet jelenti neki. A vágyott dicsőség, a hírnévvel járó elfogadás és rajongás, mely talán visszahozott volna valamennyit a gyermeki szeretethiányból, semmivé lesz. Bár kiállít és cikkekben méltatják, kezd belesüppedni a cégvezető státuszába, mely olyan messze áll egy festőétől, mint Szirakuza városa Budapesttől.
    Szigligeten vesz egy házat, mert reménykedik benne, hogy idővel átadhatja fiának a kiadót és ő újra a festésnek szentelheti mindennapjait. A háború és a zsidótörvények azonban megakadályozzák ebben. 1944-ben Gáspár Jenő, a Singer és Wolfner cég munkatársa, a Sajtókamara főtitkára kiszolgáltatja a nyilasoknak ötvennégy zsidó újságíró nevét. A listán Farkas István neve is szerepel, így kénytelen bevonulni a Rökk Szilárd utcai gyűjtőbe. Innen feltehetőleg Kecskemétre, majd Auschwitzba szállítják, ahol gázkamrába kerül.
    Halálával nagy veszteség érte a magyar és a francia művészetet egyaránt. Ha nem szól közbe a sors, ha nem kell igába hajtania fejét, és ha nem áll ki az utolsó pillanatig a rábízott alkalmazottakért és cégért, akkor nem ért volna véget egy olyan történet, ami még sokat tartogatott volna számunkra. Életműve így lezárult, mi pedig megpróbáljuk felfejteni a szálakat, egyszerre feldolgozva a veszteséget és egy nagyszerű életművet.

    Kérdés, hogy most letévedtem-e a helyes útról, átadva a terepet a képzelgéseknek, vagy nekem is utat mutatott Mednyánszky évtizedek távlatából. Az egészben talán az az igazán szép, hogy választ valószínűleg sohasem kapunk.

Felhasznált források: 
Kihűlt világ – Farkas István (1887-1944) művészete katalógus 2019.
Enigma 2019/98. szám
Enigma 2020/101. szám