Andy Warhol és a Netflix esete

         A Netflix kirukkolt egy sorozattal The Andy Warhol diaries címen. A hat részes minisorozat számos megszólalón és a napló bejegyzésein keresztül vezet végig minket az életén és olyan magánjellegű történéseken amik a nyilvánosság előtt ismeretlenek voltak. A híres pop art művész naplóját két évvel halála után, 1989-ben adták ki. Titkárnője, Pat Hackett 1976-tól éveken keresztül jegyzetelte Warhollal folytatott telefonbeszélgetéseit, melyek egyfajta hangos naplóként működtek, eleinte csak a kiadások rögzítésére, majd egyre személyesebb részletek megosztására is. A művész hangját a sorozatban egy mesterséges intelligencia adja, ami jól reflektál arra a vágyára, hogy egyszer belőle is robot legyen (amiről szintén szó esik az egyik részben). Az intro zenéje Nat King Cole Nature boy című száma, ami meglehetősen ide illőnek bizonyult véleményem szerint. 

        Andy Warhol karrierje divatillusztrátorként indult, miután 1949-ben New Yorkba költözött. Cipőket rajzolt a Glamournak, a Vogue-nak és a Harper's Bazaarnak. Az igazi sikert a Campbell leveskonzervről készült festménye hozta meg számára, innen egyenes út vezetett a népszerűségig. Ez az út azonban kétségekkel és döccenőkkel volt teli. Meg kellett teremtenie hozzá saját imázsát is: maszkszerű arc, titokzatosság, érzelemmentes megszólalások, kitérő válaszok és egy idő után a fehér angolszász fiúk iskolai egyenruhára hajazó öltözködésének utánzása. Ezzel létrehozta azt az énjét, amire valószínűleg mindig is vágyott. A leírásokból és az ismerősök elmondása alapján egyáltalán nem volt megelégedve külsejével és ez folyamatos lelki gyötrődést okozott neki, amin a balesete utáni hegek és az anorexiája csak rontottak. Ahogy Donna De Salvo kurátor fogalmaz: saját maga is egy performansz. 
        A Factory volt legtermékenyebb időszaka: az általa összeverbuvált csapattal olyan filmeket forgattak le, mint a Kiss, a Chelsea-lányok, a Couch vagy a Blow Job, de a zene és a festészet is szerves részét képezték a mindennapoknak, valamint az Interview Magazin, amiben a Factory később tovább élt. Ugyanis az őt ért lövések után, amiket az egyik általa befogadott és alkalmazott nő adott le, már semmi sem lehetett a régi. A családként funkcionáló közösség így felbomlott, ezzel kihúzva a védelmi hálót Warhol alól. 
        Itt lép be a sorozat fő témája, Warhol szexuális beállítottsága és szerelmi élete. A Factoryban gondnokként dolgozó Jed Johnson az, aki a lábadozás alatt gondját viselte a művésznek, majd hosszú időre társa maradt. Jed ikertestvére is megszólal a műsorban és mesél a kapcsolatukról. Warhol titkolta melegségét (Lucy Sante kritikus és író szerint mégis maga volt a melegség), és nyilatkozataiban inkább vallotta magát aszexuálisnak.

St. John Chrysostom Church

        Mivel nem szeretnék túl sokat spoilerezni így ugranék is egyet a történetben. A baleset után főleg portrékat készített, amivel az Amerikában népszerű sztárkultuszra szeretett volna reagálni. Ismert híres mondása, hogy mindenkinek jár tizenöt perc hírnév. Ezek a munkái visszavezethetőek a szülővárosában, Pittsburghben található St. John Chrysostom Bizánci Katolikus Templomra. Csodálatos ikononsztáza ugyanis stílusában visszaköszön modern ikonjain. Vegyük csak a síkszerű megjelenítést és az alapszínek használatát. A képek ismétlésével pedig a fogyasztói kultúrára kívánt reagálni. 
        Ízelítőt kapunk a híres Studio54-ben zajló partykról, a drogok, az alkohol, a meztelenkedés és a mámor Warhol életére gyakorolt hatásáról. Valamint bepillantást kapunk a Sex parts és a Shadow sorozatok készüléséről, Victor Hugo-val való kapcsolatáról, aki jelen esetben nem a Nyomorultak szerzője, hanem egy amerikai művész és a korszak egyik meleg ikonja. 
        A következő jelentős fejezet a Jon Gould-al, a Paramount elnökével való kapcsolata, akivel cseppet sem kevésbé viharosan és drámaian alakult a történetük. És akkor Jean-Michel Basquiatról még nem is ejtettük szót, akit Warhol a pártfogásába vesz és számos közös munkájuk is születik, ahol a készülő képen egymás részeit rajzolják, festik át. Ennek a történetnek nagyjából ismerős a vége, ki ne látta volna A graffiti királya című 1996-os filmet...

        Összességében elmondható, hogy érdekes részletekkel lett gazdagabb a bennem élő Andy Warhol kép. Egy művész magánéletébe belelátni bennem vegyes érzéseket kelt, egyrészt elborzaszt, hiszen mégis mi közöm nekem hozzá? Hogy jövök én ahhoz, hogy intim részletek tudója legyek? Másrészt viszont segít megérteni magát az embert, az alkotót, aki világrahozta a műalkotásokat, amik milliókban keltenek csodálatot, köztük bennem is. 

Képek forrása:

https://www.imdb.com/title/tt18082212/
https://religyinz.wordpress.com/2020/08/05/iconostasis-of-st-john-chrysostom-byzantine-catholic-church/
Netflix