Kulturális kalandozás Bécsben

     Úgy alakult, hogy mostani kiruccanásom Bécsbe volt az első, de nem az utolsó látogatásom. Szomszádunkban ugyanis igazi kulturális ínyencségek vártak, amik előreláthatólag hosszú távon szolgálnak majd újdonságokkal számomra. 
      Régóta nem voltam külföldön, ezért eléggé izgultam mikor leszálltunk a vonatról a kevesebb mint három órás út után. Elsőként a Karlsplatz felé vettük az irányt, ahol már a park túlsó feléről előtűnt a Karlskirche kupolája. A barokk épület homlokzatához két oszlop csatlakozik amik megidézik Traianus-oszlopát a rajtuk körbe tekeredő relief szalaggal, de akár a Jeruzsálemi templom előtt álló két oszlopot is felfedezhetjük benne, melyeket Jachinnak és Boásznak neveztek. Sajnos a korai időpont miatt belülről nem tudtuk megnézni, de ami késik nem múlik, talán következőre lesz rá lehetőség.

       Tettünk egy tizperces kitérőt, hogy megnézhessük a Majolika-házat, melyet Otto Wagner tervezett szecessziós (Jugendstil) stílusban. Nevét onnan kapta, hogy a rajta látható virág-és indadíszes ornamentika mázas kerámiából készült. A kovácsoltvas erkélyek még különlegesebbé teszik a bérházat, és mondanom sem kell, eljátszottam a gondolattal, milyen lenne ilyen gyönyörű épületben élni. A visszautat egy piacon keresztül tettük meg, ahol édességek tömkelege, húsok és fűszerek sorakoztak, füstölő illattal körbelengve. 

        Addigra kinyitott a Secession, ahol kihagyhatatlan élmény volt számomra a Beethoven-fríz, Gustav Klimt alkotása. Ahogy illik Beethoven szólt a hangszórókból és az előtérben könyveket és egy táncosnő szobrát is megnézhettük, amiről egy másik bejegyzésben még szó lesz egy későbbi bejegyzésben. A fríznek a mester IX. szimfóniájának zárása, az Örömóda adta a témáját, mondanivalója nem más, minthogy az embert igazán csak a szerelem és a művészet tudja megváltani. Könyörgő emberek fordulnak az arany páncélos lovaghoz, hogy harcoljon a boldogságért. Tüphon, a majomszerű szörny, a gorgók (Halál, Betegség, Téboly), valamint a Bujaság, a Kéjvágy és a Mértéktelenség állják útját a boldogsághoz vezető úton. Végül azonban eléri célját, ezt jelzi a kórus és az egymás karjaiba boruló szerelmespár. Jelenleg három időszaki kiállítást is megtekinthettünk, viszont ezek annyira kortársnak bizonyultak, hogy szégyenszemre nem sikerült megértenem a lényegüket. 

        Ezután jött csak a nagy falat: a Kunsthistorisches Museum! Négy órát szántam az alapos megtekintésére, de annyira kivoltunk már a sok sétától, hogy csak a töredékét bírtuk bent tölteni. Az alsó szintektől haladtunk felfelé, tehát az Egyiptomi és Antik kiállítástól a Kunstkammeren át fel a Képtárba. A teremőr nagyon udvariasan fogadott minket és a szavam elállt attól, hogy milyen szép maga a terem is. A kiállításon izlésesen vannak elrendezve a műtárgyak, látszik volt miből válogatniuk. Főleg a Kunstkammerben volt az az érzésem, hogy az agyam nem képes már ennyi szépséget befogadni, csak kapkodom a fejem jobbra-balra. Kifejezetten vártam mikor jön végre szembe Benvenuto Cellini Sótartója vagyis a Saliera, aminek fényképes reprodukcióit már kisiskolás korom óta bámulom. A manierizmus eme alkotásán a tengert szimbolizáló Neptunust és a földet jelképező Cerest láthatjuk. A tengeristen kezében tartott csónakban volt elhelyezve a só, a kis templom alakú dobozkában pedig a bors. Sajnos pont a festményekhez érkezve tetőzött a fáradtság, így nem tudtam kellő részletességgel szétnézni, de reményeim szerint hamarosan visszatérek. Volt itt Caravaggio, Velázquez, Dürer, Rembrandt, Van Dyck, Vermeer és hosszasan sorolhatnám még olyan bőséges a látnivaló. Bár sok Bosch most itthon van nálunk, nagy örömömre egyet Bécsben is megtekinthettünk. A kép egyik oldalán Krisztust láthatjuk amint a keresztet viszi, a másik oldalán pedig egy gyermeket szélforgóval. Ennek a párosításnak a jelentésén szerintem érdemes elmerengeni. 
Kihagyhatatlan volt a shop meglátogatása is, ami zárásként lehetővé teszi a bőséges pénzköltést ha az embernek eddig nem sikerült volna eleget elvernie. Egy katalógussal lettem gazdagabb (és egyben szegényebb) ami az egész gyűjtemény fontosabb darabjait mutatja be rövidebb angol nyelvű leírásokkal.

        Ekkor még mindig nem volt vége a napnak, jöttek ugyanis  a templomok: Votivkirche, Stephansdom, és Peterskirche. A Stephansdomban sikerült beszivárognunk egy lezárt részre is, ugyanis valamiért pont nem figyelték annyira a jegyeket. Mióta egy kicsit felhoztam magam a keresztény attribútumokból sokkal jobban szeretek templomba járni, mert legalább már a felszínét képes vagyok kapargatni annak a rettenetesen összetett ábrázolásmódnak amivel odabent találkozni a falakon, oszlopokon és oltárokon. Természetesen innen is egy kiadvánnyal távoztam, ami meglepő módon magyar nyelven is elérhető volt, így itthon egy kicsit jobban bele tudom ásni magam az épület részleteibe, amire a helyszínen nem volt idő. 

        A vonathoz a Hofburgon keresztül vezetett az utunk, hogy ez az épületegyüttes se maradjon ki, itt meg is próbáltak minket becsalni (ha jól emlékszem) egy opera előadásra, időszűke miatt sikertelenül. Viszont a bejárattól nem messze van egy szép Neptun kút ami kifejezetten tetszett. Igazán fáradtan és elcsigázottan szálltunk fel a vonatra, aminek a lábaim módfelett örültek. Minden perce megérte a kiruccanásnak, és így pár nap távlatából már nem is emlékszem, mennyire fájt az a sok séta. Alig várom, hogy újból nekivágjak :)