Táncosnő az asztalon - avagy egy szecessziós stílű lámpa esete

         Nyár elején látogatást tettem a Ráth György villában, ami újra teljesen pompájában tündököl. Legutoljára gimnazista koromban jártam arra, amikor még ázsiai műtárgyak voltak kiállítva, de emlékszem már akkor magával ragadott a hely varázsa. A szecesszió kedvelőinek igazi zarándokhelyévé kellene vállnia az épületnek, hiszen a benne őrzött tárgyak mondhatni esszenciáját adják ennek a stílusnak.

 
          Az elején jöjjön egy kis gyorstalpaló magáról a stílusról, ami nem csak értelmezésében és korszakhatárainak kijelölésében tér el a különböző országokban, hanem elnevezésében is: Németországban Jugendstil, Franciaországban art nouveau vagy style metro (ami a metrolejárók ornamentális vasdíszítésére utal), az olaszoknál stile floreale, míg az angoloknál modern style. Bár sok az eltérés mégis egyetemes stílusként virágzik a századelőn, hiszen mind a képző- és iparművészetben, mind pedig az építészetben és szobrászatban teret hódít. A kiindulási alap tehát egymástól független, hiszen minden ország a saját népi tradíciójának elemeit, saját ornamentikáját használja fel, mégis merítenek egymásból és a kelet-ázsiai hatások sem elhanyagolhatóak. Számos műhely jött létre a stílus népszerűsítésére pl.: Angliában az Arts and Crafts Exhibition Society vagy Bécsben a Weiner Werkstätte. Nálunk az építészetben Lechner Ödön az, aki hazánk népi díszítőelemeit felhasználva megteremti a szecessziós stílust, elég csak egy pillantást vetnünk az Iparművészeti Múzeum épületére (ami most a felújítás miatt kicsit nehézkes ugyan). Festészetünkben pedig Rippl-Rónai és Körösfői-Kriesch Aladár, valamint Nagy Sándor a fő képviselői.

           Most pedig térjünk vissza a Ráth villára, ami szobáról szobára vezetve fedi fel csodálatos kiállítási anyagát. Nevét az Iparművészeti Múzeum első főigazgatójáról, valamint az épület hajdani tulajdonosáról Ráth Györgyről kapta, aki egyben híres műgyűjtője is volt a korszaknak. 1901-ben vásárolták meg feleségével az épületet, hogy otthonuk legyen és gyűjteményüket is méltó módon elrendezhessék. A meglévő épületet természetesen a korban divatos szecessziós stílusban alakíttatta át Györgyi Géza építésszel. A lépcső korlátját Jungfer Gyula készítette, az előcsarnok belsőépítészeti munkáit és bútorzatát Horti Pálnak köszönhetjük, az üvegablakok pedig minden bizonnyal Róth Miksa munkáját dícsérik. Rapaport Jakab és Walter Crane vázái mellett természetesen a Zsolnay cég is szép számmal szerepel a kiállításon. Sajnos Ráth György maga csak rövid ideig időzhetett ezen falak között, ugyanis 1905-ben elhunyt. Felesége pedig beváltotta kérését és az épületet a gyűjteménnyel együtt az akkori nevén Országos Iparművészeti Múzeum tulajdonába helyezte. 1948-ban azonban a gyűjteményt felosztották, majd évtizedekig kínai művészeti tárgyakat mutattak be az épületben. Mára talán rendeződni látszik a helyzete és újból egységesedni látszik a gyűjtemény. 
            Itt következik a lényeg: a francia művészetet bemutató szobában ugyanis láttam egy lámpát, ami egyszerűen magával ragadott. A villanylámpa egy aranyszínű női alakot mintáz, akinek ruhája vadul fodrozódik, a képzeletbeli szellő egészen a feje fölé emeli a testét borító kelmét, ami ezáltal rátapad. Ha keresné valaki az égők helyét elárulom, fent, a lepel között bújnak meg. A katalógusból (amit szerintem érdemes beszerezni) kiderült, hogy a lámpa nem mást mintáz, mint a századforduló híres párizsi táncosnőjét Loïe Fullert, aki a fényeffektusoknak és a ruha ujjába rejtett pálcáknak köszönhetően alakította ki csodálatos táncművészetét, a fátyoltáncot. Ezt a lámpát, ami aranyozott bronzból készült a múzeum 1900-ban vásárolta meg a Párizsi Világkiállításon, tervezője Raoul Francois Larche, kivitelezését pedig a Siot-Decauville Co. végezte. A korszakban nagyon népszerű téma volt, így több kisplasztika és kerámia is készült róla, sőt mozgóképeken is feltűnik a táncosnő produkciója. 

Az Iparművészeti Múzeum oldaláról
https://gyujtemeny.imm.hu/gyujtemeny/asztali-villanylampa-a-fatyoltancosno-loie-fuller/53

        A következő videón jól látni, milyen csodálatos hatása is van a kavargó lepelnek, amin pluszban dob egyett a film utólagos színezése. Remélem el fog indulni :)

           Szerintem ahogy a művész megmintázta Fuller alakját tánc közben egyszerűen lenyűgöző. Persze nem csak emiatt a lámpa miatt érdemes ellátogatni a Ráth György villába, hiszen rengeteg szépséggel találkozhatunk ott. Viszont most jön a csavar. Ugyanis Bécsben a Secession kiállításán láttam egy bronz szobrot, amiben egyből felismertem táncosnőnket! Ez a kisbronz szintén a 20. század legelejéről való és Henry Nocq alkotása, aki a Serpentine dancer címet adta neki. Itt is itt van a kavargó lepel, a mozdulat csodálatos visszaadása, nem is vitás, ugyanaz a személy volt a megihletője a két műtárgynak. 

       

        Két ennyire távoli helyen tehát ugyanarra a témára bukkantam. Pontosan erre a szikrára vártam, hogy kerek egésszé érjen ez a bejegyzés a Ráth György villáról, ami egy igazi kis ékszerdoboz. Tudom, elcsépelten hangzik, de szerintem mindenki erre a végeredményre jut ha látogatást tesz a Városligeti Fasoron álló épületben. Higyjetek nekem, megéri :)

Felhasznált irodalom:

Németh Lajos: A XIX. század művészete - A historizmustól a szecesszióig. Corvina Kiadó, 1974. Budapest

A Mi szecessziónk. Iparművészeti Múzeum, 2018. Budapest.