Rövid látlelet az El Greco kiállításról

     Jó, ez a rövid látogatás igazából vagy két órát jelentett. Ez az őszinte igazság. Én mégis nagyon kevésnek éreztem. A világ összes ideje sem lett volna elég, hogy beteljek a látnivalóval. 
     Úgy időzítettem, hogy minél kevesebben legyenek a kiállításon, de így sem sikerült elkerülnöm egy diákcsoportot és egy nyugdíjas különítményt, akik nagyjából be is lakták a helyet. Mintha időzítve lettek volna: Az alany megérkezett, küldjétek be a gyerekeket, ne, ne így, hangosabban. Oké, most jöhetnek a nagymamák, csikorogjanak a kerekek... Pedig direkt kivettem emiatt egy szabadnapot, hogy nyugodtan tudjam élvezni az alkotásokat és ne kelljen sorban állva araszolni, vagy mindenhol kerülgetni az embereket. Sajnos magányosan szeretem űzni ezt a hobbit. 

     Fényképezni nem lehetett, ennek ellenére kattogtak a gépek szerte a teremben, mindenki haza szeretett volna vinni egy darabot a látottakból. Én jókislány típus vagyok, szóval megint betartottam a szabályokat, viszont dohogtam rendesen magamban, hogy miért kell ezt csinálni. Most már biztos azt gondolhatjátok, hogy elég házsártos vagyok, amiben rejlik némi igazság. Sajnos a múzeum számomra szent és mereven ragaszkodom bizonyos elvekhez vele kapcsolatban. 
     Na de a lényeg! Maga a kiállítás tematikája pazarul lett összeállítva, szépen végigvezet Domenikosz Theotokopulosz vagyis El Greco, a görög életének minden jelentős helyszínén és a kapcsolódó műveken. Láthatunk szentekről és világi emberekről készült portrékat, jeleneteket Krisztus életéből, a görög mitológiából vett történeteket (Laokoón!) és persze ott vannak személyes kedvenceim az angyali üdvözletek. Ezeken jól bemutatható, hogyan változott a művész alkotói módszere az évek alatt, milyen hatások formálták Itáliában és Spanyolországban. Az utolsóként kiállított volt a legfantasztikusabb, ezt a Museo del Prado gyűjteményéből kölcsönözték a kiállításra. A mű 1597-1600 között készült, rajta az angyalok kara muzsikál a felhők felett, hozzájuk kerubok sora vezet. Lent Mária egy pódium előtt áll, mintha épp olvasás közben lepné meg Gábriel arkangyal. A színek, az alakok és a drapériák is mind sajátosan rá jellemzőek, véleményem szerint minden képe azonnal felismerhető, mondhatni tipikusan El Greco. Belinkelem a Prado oldalát, ahol elég jó nagyításban megtekinthető a kép. Természetesen privát bloghoz a szabály szerint nem használható, és mint ahogy fentebb írtam....szóval ezért csak a linket szúrom be. 

https://www.museodelprado.es/en/the-collection/art-work/the-annunciation/26bfae24-de87-47cd-9b7b-d15bd9fbb664

      A kurátorok munkáját dícséri a látványos elrendezés, minden képnek megadták a lehetőséget, hogy hatni tudjon a nézőkre. A szövegek mennyisége pont megfelelő volt, se nem túl sok, se nem túl kevés, és határozottan informatívra sikeredett a tárlat. Mostanában szerencsére kezdik elengedni ezt az XY és barátai kiállítási koncepciót, amiben természetesen a barátok voltak hangsúlyosabban jelen. A nemrégen látott Bosch és Matisse is jó irányt képviselt már, most pedig még ki merném jelenteni azt is, hogy az a pár mű, ami El Greco kortársaitól volt kiállítva is elhanyagolható lett volna. Számomra kicsit még zavaróak is voltak, kizökkentettek abból a misztikus légkörből ami El Greco műveit körbelengi.

      A shoppon igyekeztem minél gyorsabban túllenni, mert könyvekből sosem elég itthon és félő, hogy gázszámla árát is rájuk költöm. A katalógus mindenesetre impozánsnak tűnik, ha és amennyiben valaki meg szeretne lepni valamivel tudom ajánlani. Azért egy koromnak megfelelő, 10 éves kortól ajánlott kiállításvezetőt csak beszereztem, mégsem mehetek haza üres kézzel, mit szólnának otthon!

    Csak ajánlani tudom, februárig még van idő, szóval mindenki menjen és lesse meg a kiállítást. Még visszatérek legalább egyszer, de akkor már én is viszem a különítményt, szóval vigyázat, gyerekkel érkezem!