Posts

Az én immerzív Van Gogh élményem

Image
      Életem meghatározó élménye volt a 2006-2007-ben megrendezett Van Gogh kiállítás a Szépművészeti Múzeumban. Gimnazistaként a vidéki kiskönyvtár összes könyvét elolvastam, hogy alaposan felkészüljek a nagy napra, mikor végre találkozhatok az általam úgy csodált művekkel. Memorizáltam élete minden eseményét, a képek címeit és háttértörténetét, és latolgattam vajon mi lesz az amit élőben is látni fogok. Emlékszem mennyire magával ragadott az első pillanattól a művekből áradó energia, a kavargó színek és egyúttal az az átható melankólia. Mindig valami furcsa, szomorúsággal vegyes fanatizmus érzése száll meg, mikor a képeire nézek. Mint a parázsló tűz, ami bármikor lángra kaphat és elpusztíthat mindent maga körül.  Az egyik társamnak (örömére vagy bánatára azt nem tudom) mondhatni tárlatvezetést tartottam, megosztva vele minden információ morzsát, amit sikerült az elmúlt hónapokban felcsipegetnem. Közben szóba elegyedtem egy kedves idős hölggyel is, akivel megvitattu...

Elmozduló falak a templomtérben - Mácsai István kiállítás a Kiscelli Múzeumban

Image
       A Kiscelli Múzeum templomtere mindig egy sajátos atmoszférát teremt az itt kiállított műveknek. A Mácsai István tárlattal sincs ez másként. A nyers téglafalak, a sötétbe vesző mennyezet, a zegzugos csigalépcső megalapozta a hangulatot. A híd és a kiállítás címében szereplő elmozduló falak pedig elősegítették a különböző nézőpontokból való rátekintést mind szó szerint mind pedig képletesen. Mikor a falak összeérnek bizonyos elemeket kitakarnak, fentről letekintve viszont teljességében tárul elénk az összkép.      Mácsai István 1922. április 5-én született Budapesten, édesanyja varrónő volt, édesapja pedig temetkezési cikkekkel kereskedett. Már gyermekként is sokat rajzolt és festett, miután leérettségizett pedig litográfusnak tanult. Mivel korlátozták a zsidó hallgatók felvételét a felsőoktatásba, ezért a Képzőművészeti Főiskola helyett az Örkény - Strasser rajziskolában tanult. A negyvenes években munkaszolgáltra rendelték, ahonnan későbbi feles...

Vigyázz London, jövök

Image
      Nem vagyok egy világutazó, az egyszer fix. Más boldogan gyűjti a pecséteket (jelzem én nem kaptam pedig azt hittem fogok…), míg én csak azon agyaltam, hogy lehet be se engednek az országba ezzel a fejjel amit sikerült az útlevélkészítéskor produkálnom. Kezdjük ott, hogy ez az utazás igazából októberben lett volna, csak mikor hajnali háromkor kiértem a repülőtérre és megpróbáltam átjutni a kapun kiderült, hogy törölték a járatom. Igen, hosszas (legalább egy éves) szervezést követően sikerült pont azon a napon neki indulnom, amikor kigyulladt egy autó a Lutoni repülőtér parkolójában és égett az egész hóbelevanc. Szóval nem, nem szeretek utazni.      Mégis nekiveselkedtem újra, mivel a januárig tartó Marina Abramovi ć  kiállítást egyszerűen nem hagyhattam ki. Nem és nem. Jöhet tűz (pipa), jöhet özönvíz (szakadt az eső), jöhetnek a zombik vagy a vámpírbékagyíkokamikkieszikazagyadat….teljesen mindegy. Már a covid idején beharangozták és a home of...

Rövid látlelet az El Greco kiállításról

Image
      Jó, ez a rövid látogatás igazából vagy két órát jelentett. Ez az őszinte igazság. Én mégis nagyon kevésnek éreztem. A világ összes ideje sem lett volna elég, hogy beteljek a látnivalóval.       Úgy időzítettem, hogy minél kevesebben legyenek a kiállításon, de így sem sikerült elkerülnöm egy diákcsoportot és egy nyugdíjas különítményt, akik nagyjából be is lakták a helyet. Mintha időzítve lettek volna: Az alany megérkezett, küldjétek be a gyerekeket, ne, ne így, hangosabban. Oké, most jöhetnek a nagymamák, csikorogjanak a kerekek... Pedig direkt kivettem emiatt egy szabadnapot, hogy nyugodtan tudjam élvezni az alkotásokat és ne kelljen sorban állva araszolni, vagy mindenhol kerülgetni az embereket. Sajnos magányosan szeretem űzni ezt a hobbit.        Fényképezni nem lehetett, ennek ellenére kattogtak a gépek szerte a teremben, mindenki haza szeretett volna vinni egy darabot a látottakból. Én jókislány típus vagyok, s...

Ismét Bécs

Image
            Mivel egyre csak hajtott a vágy, hogy szomszédunkba látogassak, újból vonatra száltam és nekiindultam Bécsnek, aminek kulturális tárháza fogyatkozik, de hosszú még a látnivalók listája.             Már ismerősként üdvözöltem a várost a pályaudvarra megérkezve és alig vártam, hogy elvegyüljek a forgatagban. Idegenben mindenki lazábban viselkedik, lehet ez volt rám is hatással, mindenesetre mielőtt belevetettem volna magam a múzeumozásba még leültem kicsit a Karlsplatzon élvezve a napsütést és hallgatva a locsolórendszer sziszegését. Első állomásom az Albertina Modern volt, ahol most egy fotókiállítás mellett Ai Weiwei munkái voltak láthatók. Ai Weiwei kortárs kínai képzőművész, aki érzékenyen reagál a világban és hazájában történt eseményekre, aktivistaként művészetén keresztül és nyilatkozataiban nyíltan bírálja a Kínai kormányt. Kiállításán szép kis tömeg gyűlt össze, zárás előtt még elzarándokoltak az em...

Hurrá, nyaralunk!

Image
         Szokásos éves szabadságomat idén tartalmasan szerettem volna eltölteni, így belezsúfoltam annyi kiállítást amennyit csak bírtak a lábaim. A nagy nyaralgatás közepette azonban valami szöget ütött a fejembe: miért utálják annyira, ha fényképezünk? Az a típus vagyok, akinek a memóriája vetekszik egy aranyhaléval, ezért sokat szoktam fotózni, hogy visszanézve felidézze bennem az emlékeket, valamint sose lehet tudni mikor lesz hasznos egy cikk vagy egy dolgozat miatt. Most viszont zömében falakba ütköztem. De kezdjük az elején.          Első utam Kecskemétre vezetett, ahol jelenleg egy Andy Warhol kiállítást és Bob Dylan turnék alatt készült képeit lehet megtekinteni. Fotójegy ellenében mindkettőt minden további nélkül megörökíthettem, mondjuk az 500 Ft-os ár nem állt arányban a kiállítás méretével, és hiába összevont eseményről beszélünk mindkét helyen külön-külön meg kellett váltani, de legalább onnantól zöld utat kaptam. A Cifrapa...